Mint mindig, most is egy tálca tojást vettünk. Zozi szereti szétrakni a tízes tartókba. Most is megkértem erre. Marci viszont -mint mindig- most is ott volt ahol történik valami. Próbálta kivenni ő is a tojásokat, de Zozi nem engedte:

-Marci!! Neked ezt nem szabad! A tojás törékeny, nem gyerek kezébe való!!

(természetesen Marci megkaparintott két tojást és megkísérelte összekoccintani őket... az egyik persze eltört, de a másikat nem adta ide... percek múlva hallom: -hoppá, hoppá, majd földhöz vágta, gondolom azt hitte labda :D )

Valamiért csendre inteném Zozit... De mondja-mondja tovább...

-Zoziii!!! Cssssssss! (jó hosszan)

Erre Ő: -Mit sisegsz? Mi vagy te gáááz?

Pénteken tartják Zozi ovijában az évzárót. Mivel külön anyák napi ünnepséggel ők még nem készültek, lesz benne egy kis anyukák-nagymamák köszöntése rész is. Az óvónénik okosan (?) előre felkészítették a kicsiket, hogy bizony lesz majd anyuka aki elsírja magát. Zozi ezt így adta elő:

-Én majd nevetek az oviban, az anyukák meg sírni fognak. Nem igazán értettem első hallásra a dolgot, ezért szépen kifejtette, hogy az anyukák sírni szoktak anyák napján. Kérdeztem tőle, hogy akkor én is sírhatok?

Ő: -Ne készüljél te erre, ne sírjál, én majd leszek a barátod.

Megnyugodtam :D

Úgy kb. négy és fél éve élek boldog időtlenségben :) életemnek legszebb, és azt hiszem leglelassultabb időszaka ez. De telik az idő nagyon... nem akarok gondolni rá és persze ha tehetem nem is gondolok, de újabban néhány dolog rádöbbent, hogy nem örökké tart... Szembesítenek vele nap mint nap:

-Hihetetlen mekkorát nőnek napról-napra a kölykök... Ahogy melegebbre fordult az idő, elővettem a tavalyi nyári pólóikat, rövid nadrágjaikat. Háát... Zoziét egy az egyben át is tettem Marci szekrényébe... Zsuzsiról meg ne is beszéljünk, neki komplett ruhatár kell...

-Marcit ahogy ma tettem tisztába, csak úgy rácsodálkoztam, hogy atyaég... szinte térdtől lelóg már a pelenkázólapról... még pár hónapja a feje fölött tudtam tárolni a krémeket, törlőkendőket...

-Zozi mostanában reggelente csak szépen felkel, kimegy a mosdóba elvégzi a dolgát és csendben (!!) játszik. Sokszor csak azt veszem észre amikor felkelek és óvatosan kukucskálnék a szobájába, hogy ül az ágyán és ébren van, olvasgat, autózik, vagy könyvet nézeget. Olyan sokat komolyodott, hogy néha ijesztő.

-Ja és a tükör is a piszok nem a barátom :D

-Minap kaptam egy levelet a munkáltatómtól, hogy miután nemsokára Marci betölti a 2 évet igénylem-e a gyest... Úristen mindjárt két éves...

Segítség!! Még csak most hozta Apácskánk a tesztet, hogy ugyan nézzük már meg tényleg ott van-e egy miniManó (akit még nem tudtunk, hogy Zozinak hívnak majd) a hasamban...  Még csak most tervezgettünk, hogy milyen jó lenne, ha lenne Zozinak egy kistesója... és tessék itt van, egy kész nagyfiú és egy kész kisfiú...

...és telik az idő... közeleg az október eleje, amikor is vissza kell menni dolgozni... Várom? Biztosan állítom, hogy NEM!!! Persze vannak nehezebb napok is, amikor kikészülök és azt gondolom, hogy kész én erre nem vagyok biztosan alkalmas... (de ez elmúlik ám gyorsan :D) Imádok itthon lenni velük, imádom figyelemmel kísérni minden nap az újdonságaikat, imádom tanítgatni őket. De persze azzal is tisztában vagyok, hogy ez az élet rendje. Sokat, nagyon-nagyon sokat gondolkodtunk rajta, hogy mi is legyen Marcival, bölcsöde kontra Anyu-bölcsi... Arra a döntésre jutottunk, hogy óvodáig Anyu vigyáz majd rá. Így nem annyira esik ki a családi fészekből, nem kell idegen embereket megszoknia. Jó helyen lesz, biztonságban tudhatom napközben. Hiszem, hogy ez a legjobb, legokosabb döntés.

Aztán a másik nagy-nagy kérdés, hogy mi lesz majd, hogy fogok valamennyire egyensúlyt teremteni, hogy fogom majd szétosztani magam annyi felé? Sokszor így, hogy itthon vagyok így sem tudok egyszerre annyi helyen lenni, mint ahány helyen elvárják meg akarok felelni. Sokszor szánalmasan kevésnek és tehetetlennek érzem magam. Tudom más is dolgozik a gyerekek mellett, és gondolom, legalábbis bízom benne, hogy elég tudok majd lenni, meg tudok majd felelni az általam felállított elvárásoknak. Eddig igyekeztem a munkám során a maximumot teljesíteni, hát most majd lehet eleinte a maximum csak cél lesz, de bízom benne, hogy nem elérhetetlen cél. ámen

Az első olyan anyák napja ez a mostani, amire Zozi annyira készült (természetesen az óvónénik segítségével).  Már napok óta kérdezgeti mikor lesz már vasárnap :)

Végre eljött ez a nap is. Bár ez egy telefonos felvétel (látszik is a minőségen) de a lényeg látszik, hallatszik :) Imádom az éneklés és versmondás közben ráncolt homlokát, ahogy összpontosít és koncentrál :)

Az, hogy mekkora ajándék ez nekem az gondolom nem kell részletezni. (eleinte nehéz is volt bőgés nélkül kibírni)

Hát hallgassátok szeretettel:) S miután, ha jól gondolom az olvasóim nagy része anyuka, vagy leendő anyuka:

Kívánok mindenkinek nagyon boldog Anyák napját!!

l

A szövegek pedig:

Három kívánságom hogyha volna,

Anyukám az mind tenéked szólna.

Légy egészséges, hosszú életű, vidám,

Hogy sokáig mondhassam, szeretlek anyukám!

Drága Mamikám, nagyon szeretlek,

Anyák napján is elmondom teneked.

Fogadd a virágot, amit most adok,

De jó, hogy az unokád vagyok!

... nem vesztünk el... (bár senki nem hiányolt :D )

Csak most nem megy az írás... van ez így...

de jövök, mert azért az élet nem állt ám meg nálunk, folyamatos a pörgés :)

Szerencsére Marci nagyon szereti a gyümölcsöket. Anno még amikor Zozi ekkora volt ITT megörökítettem az első kóstolgatást :) Innen az ötlet, hogy Marci se maradjon ki, készítek róla néhány gyümölcsös képet.

A banán bár nem volt ismeretlen számára, de megörökítve most lett először:

Tegnap Apácskánk hozott haza epret. Marci még eddig nem evett ilyet. A tavalyi eperszezonban ő még túl picurka volt hozzá, hogy megkóstolja. Most viszont már komoly nagyfiúként kapott egy tálkával. Hát reménykedtem, hogy ízleni fog, de hogy ekkora sikere lesz azt álmomban sem gondoltam :) Imádta.

Túl vagyunk a húsvétolós hétvégén is... hurrá... és leszámítva kisebb-nagyobb megfázásokat megvagyunk.

Részletesebben: Apácska kezdte... köhög már jó pár napja/hete... Hét közepén Marcival kellett egyik reggel orvoshoz rohanni, mert olyan szépen ugatósan kezdett köhögni, hogy az valami félelmetes. Kapott gyógyszereket, már jobban van. Persze ki más kaphatta el tőle, mint én... várható volt, mert alig mertem letenni a kezemből, ráadásul ő is igényelte, hogy cipeljem magammal a lakás minden pontjára. Szóval a húsvéti készülődéstől kezdve úgy kedd reggelig én köszönöm jól voltam, bár a család nem túl sokat aludt, mert mindenkit felköhögtem... Apácska aztán kedden reggel felnyalábolt (volna ha hagyom) és elmentünk a dokihoz. Lórúgásnyi (és brutál drága) antibiotikumot írt fel, így már levegőt kapok és a család is jobban alszik :D

Volt egy szombati meglepetés-esténk :) Aznap ünnepeltünk. Gyerekeket kölcsönadtuk éjszakára, mi pedig a kedvenc éttermünkbe mentünk vacsorázni. A meglepi ott várt. Egy gyönyörűséges rózsaszál az asztalon, egy üveg pezsgő... a meghatottságtól szinte szólni sem tudtam... (Még egyszer köszönöm Drága!!)

A húsvét pedig olyan jóóó volt :) Vasárnap reggel haza teleportáltuk a gyerekeket, addig itthon is jött a nyuszi :) ebédeltünk, főzőcskéztünk, hidegtálat készítettünk,, sonkát főztem, és sütöttem egy tortát. Hétfőn reggel a pasik locsolkodni kezdtek. Édes volt Zozikám, ahogy elmondta a kis versét és meglocsolt. Tojásbegyűjtés után pedig elindultak ők hárman a Mamákat is megöntözni. Zozi verse így hangzott:

Tündérországból jöttem én,

Tündérországból gyöngyharmatot hoztam én.

Tündérország gyöngyharmatja szálljon a fejedre,

Piros tojás, hímes tojás, ugorj a zsebembe.

...szünet van... tavaszi :) Zsuzsi itthon van és így Zozit sem vittem oviba... De úgy hiszem jól is tettem, mert kemény hasmenős vírus dönti le az ovisokat.

Na de nem is itt akartam kezdeni...

Múlt hétvégén kedvenc "parkolóházunkban" vagyis a szomszéd város bevásárlóközpontjában volt egy vasútmodell kiállítás. Naná, hogy ott voltunk mi is. A gyerekek élvezték nagyon, mert ki is lehetett néhány dolgot próbálni, autópályával is játszhattak, sőt volt fasínekből játszósarok. Ha csak az lett volna akkor is érdemes lett volna menni, mert az úgy látszik nem csak itthon nagy kedvenc, hanem bárhol és bármikor :)  De mi felnőttek is imádtuk, annyira szépen igényesen voltak elkészítve a terepasztalok. Jókat kuncogtunk egy-egy elemén... pl. a Balaton környéki vasút modell  még nyugágyban napozó emberkéket is tartalmazott :) egy várost bemutató terepasztalon pedig még veszekedő emberkék és baleset is modellezve volt :)

Tegnap pedig az oviba voltunk hivatalosak délutánra egy közös játékra :) Húsvéti munkadélután fedőnév alatt a gyerekek adtak egy kis műsort. valami fantasztikusan ügyesek és aranyosak voltak :) Azután pedig locsolkodás volt :) Kaptak a lányoktól és az óvónéniktől a fiúk csokitojást is :) Ezután pedig kifújt tojásokból készítettünk közösen nyuszis díszeket. Jó lenne így járni közösen oviba, igazán élveztem :D

Igen, Zozi megint csak Vikivel volt fényképezhető :D Már lassan kis-menyemnek hívom...

Nagyon nehéz kitalálni merre, hova menjünk Marcival, ha kicsit ki szeretnénk mozdulni. A lakótelepünk játszótere katasztrófa... tele csikkekkel, törött üvegekkel... és a kutyások sem gondolnak a gyerekekre...

Van nekünk, mármint a városunknak egy ligete, parkja (azt hiszem ez a legjobb elnevezés) Cifra-kert a neve. Aránylag elfogadható kis hely, van sok minden, persze inkább csak akkor van benne élet amikor már jó az idő. Van egy csepp kis játszótere is, bekerítve, úgy ahogy illik. Kár, hogy tőlünk jó messze van, gyalog jó kis túra nekem is. Viszont nincs messze attól a gumiszerelőtől ahova vinni szoktam az autót ha kell. Most aktuális volt a nyári gumi átszerelés, így útba esett...  Nos ide látogattunk el Marcival az egyik délelőtt. Rajtunk kívül csak a közmunkások voltak, akik még az ősszel lehullott leveleket gereblyézték. Így miénk volt az egész terület :) Marci jól kiszaladgálhatta magát. El is fáradt rendesen. ...én meg csak ültem/álltam, néztem élvezettel :) olyan volt, mint egy kiscsikó akit szabadon engedtek. Mindent megvizsgált, a kavicsokat, a nyíló virágokat, a lehullott leveleket. Maga a játszótér még nem nagyon érdekelte, illetve nagyon szívesen csúszdázott, mert azt nagyon szereti, mászókázott ha tartottam :) A hintát sajnos nem az ő méretére építették... (soha nem fogom megérteni, hogy miért nem tesznek a játszóterekre legalább egy olyan hintát ami babáknak való) bár nem is a kedvence a hintázás. Szóval imádta az egészet :) Annyira elfáradt, hogy a visszaúton már sétálni sem volt kedve, csak cipeltette magát :)

...ajjajjajj, nem szabad ilyen sokáig halogatni az írást, mert aztán annyira össze jönnek a közölni valók, hogy kisregényt írhatok... mint most :)

Tehát:

Zozival még mindig a fülecskés aranyos doktorbácsihoz (ahogy Zozi hívja) járunk... holnap lesz 1 hónapja, hogy nem volt oviban... Jól van, nem folyik az orra, nem köhög, nincs láza, nem fáj már a füle sem. Kop-kop-kop... Csak épp azt mondta a doktor úr, hogy ne hűljön át, ne fertőződjön vissza, ne rohangáljon... na ezt nem tudom garantálni, csak akkor, ha itthon őrzöm... így itthon van/volt.  Ráadásul össznépi influenza megbetegedések voltak, az oviban a csoportjukban összesen 4 gyerek volt... természetesen nem túl egészségesen, csak őket nem tudták elhelyezni sehol... Na de ma reggel belátogattunk az oviba és 14-re emelkedett a csoportlétszám, nagyjából jól vannak.  Így arra a döntésre jutottunk, hogy holnaptól megszűnik a szabadság, munka van kérem, tanulni kell az ovis verseket húsvétra :) Jövő hét vége felé még egyszer visszamegyünk a fülészetre egy hallásvizsgálatra, mert sajnos nem volt még jó az eredmény. Remélem tökéletes lesz már.

A hosszú hétvégén megejtettük első pecás napunkat is... Persze Apácska remekelt :) először fogott egy kis csukát, aztán egy nagyot. Íme :)

Sajnos volt ismét egy malac-katasztrófánk... Most már Marcinak nincs magasság-akadály sem, felmászik mindenhova, ha nem tud széket tol és annak a segítségével éri el amit akar... Így történhetett, hogy a Zozi ágyán levő annyira óvott és imádott malacot ismét megkaparintotta... és ripityomra tépkedte/rágta... Így ez a látvány fogadott amikor beléptem...

Zozi persze vigasztalhatatlan volt, joggal persze... De egyszerűen képtelenség még egyszer eljátszani a beteg volt, de meggyógyult mesét... egyszerűen nem lehet havonta új malacot kikönyörögni valakitől... Megbeszéltük, hogy kap egy olyan malacot amin nem fog Marci foga sem... :)  Így esett a választás erre a kis jószágra... Ami formáját tekintve szerintem inkább kutyaféle... de ki látott már rózsaszínű kutyát? Persze nem öleli olyan nagy szeretettel még, mint a régit, de majdcsak összeszoknak... :)

Marci újra a szorongós korszakát éli... az még csak hagyján, hogy rám van tapadva, mintha odaragasztották volna... de ha jön valaki, vagy megyünk valahova akár a szemben levő kisboltba) olyan sírásban tör ki, mint anno bátyuskája... na de remélem nem tart nála sem hosszú hónapokig... Ezért nagyon érdekesen és izgalmasan alakult a hétvégi programunk is. Anyu szülinapi köszöntése ugyanis mostanra halasztódott a múlt heti nálunk-buli miatt. Jaaa, hogy még arról sem írtam... Kééésőbb... Szóval, volt egy elmaradt Anyu-bulink és egy színházjegyünk az Operett-színházba vasárnapra a Miss Saigonra. Na ezt a kettőt ötvöztük, mint utóbb kiderült sikeresen :) Ebédeltünk Anyuéknál, és amíg a picik deleltek, mi meglógtunk... na jó, Zozi tudta, megértette és örült is neki, de Marcit így kicsit kicseleztük, mert az előre sejthető volt, hogy ha felébred jó esetben csak keres, de lefoglalják a játékok. Meg különben is szeret ő Anyunál lenni, csak ne lássa, hogy otthagyom... A színház, fantasztikus volt, bárkinek szívből ajánlom a darabot, nagyon profin megrendezett és előadott műsor volt. A gyerekek pedig demo-üzemre váltottak, sírás nélkül szépen lefeküdtek és aludtak... hogy itthon miért nem lehet kicsit így?

...és hogy Marciról is legyen kép (kattra nő) :) ezt választottam. Története, egyik ebéd közben már egyértelműen jelezte, nem kér többet elég volt. Elkészítettem az ágyát, és amikor mentem érte a konyhában találtam rá... ezek szerint úgy döntött mégsem hagyja meg azt a pár falatot :)

Na és akkor nálunkbuli: volt egy januárról elmaradt Marci nap, egy én névnapom, egy februári Zsuzsi szülinapja, és egy-két márciusi nemzetközi Zoltán nap :) szóval mindenki ünnepelve lett két napon keresztül. A családunk méretéből adódóan jó sokan voltunk :) ...és sajnos a fényképezőnk szabadságon tartózkodott, mert egyik nap sem jutott eszébe senkinek fényképezni :) Jó buli volt.

Biztosan maradt ki még néhány dolog... pedig igyekeztem összekaparni magam...

Mickától kaptam megható szavakkal kísérve :) Köszönet érte! Már nem adnám név szerint tovább, de aki szeretné vinni természetesen vigye :)

Életem két legfontosabb Zoltánjának kívánok nagyon boldog névnapot!!

Nemes Nagy Ágnes

Köszöntő!

Névnapodra mit vegyek?
Vegyek húzós egeret?
Vonatot és síneket?
Kék építő-köveket?

Nem, már tudom mit vegyek:
néked tavaszt rendelek, 
bodzafát és kék eget,
rajta csokros felleget.

Megrendelem jó előre
a virágot a mezőre,
tél után a lomb-nyílást,
betegségre gyógyulást.

És ha meglesz egy napon:
bedobom az ablakon.

Egy jó ideje, már lehet egy éve is amióta gyakran elhangzik a következő párbeszéd:

-Anya! Van egy ötletem!!

-Milyen ötleted?

-Egy zöld ötletem!

...aztán semmi... nincs tovább...

Zozi beteg, ennek megfelelően az étvágya borzalmas, a megevett reggeli kb a nullával egyenlő... :(  Pont ezért is örültem neki, amikor délelőtt kijött hozzám a konyhába és kért egy tejeskávét. Gyorsan neki is kezdtem elkészíteni.

-Fekete tejeskávét kérek.

Értetlenül nézek rá: -A tejeskávé nem fekete, hanem tejeskávé színű.

-Olyan fekete tejeskávét kérek!  -azzal felmutat a szekrényben levő kakaósdobozra.

-De az nem kávé, hanem kakaó. -közben elkészült a kávé, leteszem elé az asztalra...

Eltolta magától és nagy komolyan közölte:

-Jó akkor, te iszol egy tejeskávét, nekem pedig csinálsz egy kakaót.

Mai friss :) Már vagy fél órája próbálom letölteni az adóbevalláshoz a programot... nem túl sok sikerrel... Támaszkodok a könyökömön, bámulom a monitort... Zozi odajön, nézi-nézi... :

-Anya ez meg milyen játék amit játszol?? (bevallom nagyon-nagyon csúnya válaszokat tudnék rá adni)

Már biztosan ezerszer leírtam mennyire imádom Őket, de a legújabbakat is kőbe kell vésni :)

Zozi nagyon gyakran mondogatja hogy szeretlek anya :) és nagyon imád bújni :) Mostanában éjszakánként odavándorol hozzánk, bemászik közénk két kezébe fogja az arcomat és úgy alszunk vissza :) Nagyon meg sem merek moccanni olyankor :) (ki-ki mennyire vizuális, de én ezt annyira imádom)

Marci soha nem volt az az "ölbe-baba" mostanában viszont gyakran csimpaszkodik, hogy vegyem fel. Még nem nem mond szinte semmit, de a szemei beszélnek helyette :) ...és olyankor nagyon finoman, puhán végigsimogatja az arcom :) Aztán nézzük egymást mosolyogva és elfészkeli magát a vállamon. Legszívesebben megállítanám ezt a pillanatot :)

Jó nekem :)

...Ő is öregszik... :D

Szinte hihetetlen számomra, hogy mááár háromszor 9 hónapot töltöttünk együtt :) Egy aprócska pöttyként kezdte, most pedig egy örökmozgó, mindent alaposan szemügyre vevő, mindent szétszedő, mindenbe belekotnyeleskedő, mosolygós, meg néha morcos, éppen szeparációs szorongós, anyába bújós onnan kikukucskálós, általában vidám, de akaratos kis-gombóc. Na jó, nem is gombóc, mert igenis fantasztikusan formás kisember. Még kicsit babás, de már a nagyfiús vonások is fellelhetők, ha -mint most- rövidre van nyírva a haja, olyan igazi csibészessé válik a tekintete.

Nem beszél még mindig, ő az én néma leventém, de mindent megért és mindent megértet. Ha épp nem beteg, nagyon jókat eszik, viszont ha beteg akkor borzasztó nyűgössé tud válni (pasiból van...:D...) olyankor szinte semmivel nem lehet megetetni. Jó az alvókája (istennek hála) napközben egyszer alszik (kb két és fél, három órát) este 8-kor kidől és bár többször megébred (van amikor 8-10 alkalommal, ha beteg még többször), de reggel fél 7-7-ig durmol.

Jókat játszik, ha épp kedve van egyedül is elvan, nézegeti a könyveket, lepakolja a polcról az összes játékot beül középre és mindet megnézegeti közelebbről (persze nem mindegyik bírja az ilyen kiképzést) Egyre többet autózik, tologatja őket, berreg hozzá :) Most a napokban felfedezte, hogy a tv alatti fiókban milyen kincsek vannak...-mindenféle tv-t, számítógépet különböző kütyükkel összekötő kábelek, cd-k, dvd-k, fejhallgató, stb...- nos mostanában ezeket nézegeti ma például kb 1 órát elvolt azzal, hogy kipakolta, bepakolta. Igaz a szobánkat így elég nehéz megközelíteni, de ő jól elvan.

Csütörtökön lett volna esedékes a 18 hós oltás... hááát elmaradt (hátha majd jövő héten...)  Elirigyelte Zozitól a legújabb vírusos nyavajáját, így most újra köhög, folyik az orra ... Tehát így pontos méreteket sem tudok mondani/írni, a súlya kb 12 kg, a magassága pedig olyan 85 körül lehet...  Ilyen... itt még a két betegség közt, hurkaevősen :) bohócosan kópéskodva,vigyorogva, ...és még hosszú hajjal...

...és hogy mi ismét ez a nagy dokihoz járás... Zozi ismét hazahozott egy vírust az oviból. Láza ugyan nem volt, de valami borzasztóan köhögött, és az orra is folyt... doki látta, kapott gyógyszereket, aznap éjszaka viszont nem aludt szinte semmit. Sírt. először, hogy fáj a feje, kapott nurofent, aztán pedig, hogy fáj a füle... (na az még sohasem fájt neki) Másnap fülészet, sajnos fülgyulladása lett... kapott rá gyógyszert, de csak Cataflam cseppeket... két nap múlva kontroll, még mindig nincs jól, így mégis kap antibiotikumot is. Hétfőn kontroll... Tegnap délután már Marci is kezdte a köhögést, ma reggelre az orrfolyást, adom neki is a gyógyszereket, hát meglátjuk... Az biztos, hogy a hét végére eléri az alvással töltött időm a 8 órát...   összesen...

Lehetne már tavasz...

... tudom, tudom...

adós vagyok egy másfél éves beszámolóval... (nincs elfelejtve a kis Drágám) ...csak most megint dokihoz járós, nem alvós, extra nyűgös, vigasztalhatatlan napokat élünk.

Szóval, ... majd jövök...

Azért nem semmi a 13.... :D

Nagyon boldog születésnapot kívánunk!!!

Elég zaklatottan indult a reggel, még át is futott az agyamon, hogy atyaúristen hogy lesz ebből farsangi bulizás...

Ugyanis Marci hajnali 4-kor úgy döntött, hogy neki elég volt az alvásból, de az egész éjszakai nemalvásának inkább az lehetett az oka, hogy fájhatott a pocakja... Tehát 4 óra, Marci beszélgetni kezdett, kicsit ringattam, nem volt jó, magunk közé fektettem, úgysem, hasamra fektettem-úgysem... Vissza az ágyba, hátsimi... Jött Zozi is, odabújt a helyemre és próbáltunk csendben lenni... Már 3/4 5 volt amikor hallottam és pláne éreztem, hogy pelenkabajok vannak Marcinál. Szép csendesen kiosontunk a fürdőszobába, fürdetés és komplett ruhacsere után vissza az ágyba. Akkor már apácskának kelnie is kellett. De mindkét gyerek szépen csendben volt, nem aludtak, de szundikáltak. Apa elindult a dolgozóba, Zozi kicsit fészkelődött és 6 után nemsokkal elaludt. Fél 8-kor már muszáj volt kirángatni őket az ágyból, hogy el tudjunk indulni.

Odaértünk az oviba, átöltöztettem Zozit, illetve már jelmezben kellett a csoportba menni. Öltözködés közben Zozi megjegyezte, hogy szerinte ez egy csodás nap lesz :) Bíztam benne, hogy jól érzi magát. Annyira sajnálom, hogy nem lehettem ott egész nap, olyan jó lett volna látni hogy buliznak. Vittem egy fényképezőgépet, legalább legyen néhány képen megörökítve ez az első farsang :) néhány jó pillanatot sikerült is :) Délelőtt előadás volt, a Cibere Meseszínház adott egy kis hangulatot a további bulihoz. Utána a csoportban táncoltak, játszottak. Hát nem sikerült még beszélgetni az óvónénivel, de szinte minden képen Zozi Vikivel táncol :) Nagyon édes kislány, imádom, együtt szoktunk hazajönni, ők is a lakótelepen laknak.

...és a képek:

Az elsőn főleg a jelmez, hát elég nehéz volt fényképezni, mert Marci abban a pillanatban a fényképező elé ugrott amikor végre sikerült Zozit úgy beállítani, hogy látszódjon is meg épp ne grimaszoljon :)

A második már az ovis bulipercek :) Volt itt kérem dínom-dánom... :D

... nem vesztünk el.

...csak egy kicsit kidőlt a banda. Szépen sorban mindenki. Marci kezdte úgy kb 3 hete... szegénykém azóta sincs tökéletesen jól, de alakul. Illetve Zozi köhögött először, de szerencsére őt nem gyötörte annyira, pár nap alatt jobban lett. Marci már keményebb dió, vele ismét rohanni kellett ügyeletre, magas láza volt, hányt és borzasztóan köhögött. Mára mindebből az orrfolyás maradt, de majdcsak jobban lesz. Szerencsétlen módon sikerült apácskát és engem (aki évente kb kétszer beteg) is megfertőznie, apa már jól van engem viszont rendesen leterített, még (vagy újra) nem tudom azt mondani, hogy hú de jól vagyok... Aztán Zozi folytatta egy jó kiadós hasmenés-hányásos valamivel, így a múlt hetet itthon töltötte. Közben Zsuzsi is fújogatja az orrát, nem akar kimaradni semmiből...   Ma pedig mintha Marcinak menne a hasa... remélem csak foga jön megint.... A konyhaszekrény komplett patikával ér fel, de lassan már orvoshoz sem kell vinni senkit, mert magánrendelést is nyithatnék... Szóval ez a jelen... Mindehhez még társul egy kis tél végi rossz hangulat is, így nem sok kedvem volt/van írogatni. Be-bekukkantok mindenkihez, nagyjából képben vagyok ki mit csinál, és hogy van... Tizenegynéhány éve egy néni azt mondta nekem, hogy minden nap keressek valamit amin mosolyogni lehet és akkor könnyebb elviselni ezt az időszakot. Úgyhogy most ezzel próbálkozom. Kell egy kis napsütés és szépen megrázom magam :)

Tennivaló, készülni való persze mindig van. Most éppen Zozi ovis farsangjára készül a jelmez. Bár nem kötelező beöltözni, de megkérdeztem mi szeretne lenni. Hát gondoltam a szokásos Bob mester, vagy szupermen, vagy valami hasonló divatos figura... Hát nem. Pillanatok alatt eldöntötte, hogy óra szeretne lenni... ÓRA... olyan falióra, mint a szobájukban van... egyszerű fehér számlapos, kék szegélyes kerek falióra... Hát lehet egyszerűbb lett volna valami divatos figura mégis :)  na de ha az én gyerekem óra akar lenni, akkor óra lesz :) Így ma vagy holnap készül a jelmez, mert már szorul a hurok, pénteken lesz a farsang. Az agyamban már összeállt, hogy csinálom meg, de az még talány, hogy fog Zozi egész délelőtt jelmezben parádézni.

Aztán vasárnap itt van Zsuzsi szülinapja is... istenem már 13... annyira megnőtt... Ja és előtte szombaton megyünk Apuékhoz egy -főleg miattunk- elmaradt névnapi köszöntésre...

Na tehát események ismét lesznek, remélem a fényképezőt sem felejtem el... :) majd jövök...

Talán megérezhette Ferilka mennyire nagy szükségünk van egy kis lelket és szívet melengető napsütésre. Megható soraival adta át nekem ezt a díjat:

Az ígértem igyekszem gyorsan eleget tenni a díjjal járó szabályoknak. remélem elég gyors voltam :)

Tehát a szabályok:

1. Vedd át a díjat. (megtörtént)

2. Köszönd meg akitől kaptad. (teljesítve)

3. Tedd ki a blogodra. (ezt is megtettem)

4. Add tovább 4 másik blognak.

5. Írj magadról 3 dolgot.

Akkor így szépen sorban.

A következők kapják tőlem sok szeretettel:

Szeri mert nagyon sok közös vonást vélek felfedezni köztünk,

Anyus aki szinte odaszögez a székhez és a nála töltött idő alatt minden bánatom elszáll,

Matusi aki több okból is példakép számomra,

Zsani aki újonc anyukaként igazán ügyesen boldogul az ismeretlennel.

...és jöjjön a legnehezebb, magamról írni. Már csak azért is nehéz, mert bár a gyerekeimről íródik ez a blog, de én is benne vagyok :)

1. Még mindig rettegéssel tud eltölteni egy forró homlok, egy fájó torok, vagy pocak. Nem tudok csak úgy legyinteni, hogy óóó ez csak egy megfázás. Igen ebből a szempontból eléggé paramami vagyok. De azt hiszem ez már így is marad.

2. Ha süt a nap szinte soha sem fázom :)

3. Kaptam egy okostelefont. Egy dolog nem tetszik benne: tényleg okosabb, mint én...